Az István, a király rockopera "gyerek verzióját" mutatja be az Operaház - Jegyek itt!

Kelt: 2023.08.24

Az István, a király rockopera Az István, a király rockopera "gyerek verzióját" mutatja be az Operaház az Eiffel Műhelyházban. Az István, a király juniort előadásra jegyek már kaphatóak itt!

A Magyar Állami Operaház rendkívül fontosnak tartja, hogy műsorával ne csak operakedvelő közönségét szolgálja ki, hanem a következő nemzedékre, az operába járók utánpótlására is gondoljon: gyerekeket, ifjakat is bevonjon. Így a gyermek- és ifjúsági programok mellett, illetve a kifejezetten gyermekek számára készült operákon és balettokon túl időről időre gyerekekkel állítja színpadra bizonyos műveknek a tömörített, „kicsik” számára készített változatát.

Ezúttal Szörényi Levente és Bródy János legendásnak számító rockoperáját, a Magyarország első szent királyának történetét feldolgozó az István, a királyt szemelte ki e célra, amelynek rövidített, gyermekbarát verzióját más helyszínen láthatta már a közönség István, a király iskolába megy címmel, Feke Pál rendezésében. A 2023/24-es évadban ezt a kész produkciót fogadja és mutatja be az OPERA az amúgy is családias, fiatalos Eiffel Műhelyházban.

JEGYVÁSÁRLÁS ÉS JEGYÁRAK ITT!

Aztán ha van olyan gyerek, amelyik kedvet kap hozzá, az évad során alkalma lesz a „nagy” István, a királyt is megnézni Szinetár Miklós izgalmas rendezésében. Jegyvásárlás itt!

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

István, a király az Erkel Színházban 2025-ben - Jegyek itt!
István, a király 2025-ben az Erkel Színházban! Jegyek itt!
Gyertyafényes - Harry Potter zenei koncert 2025-ben Kaposváron - Jegye kitt!
Gyertyafénnyel érkezik a The Music of Harry Potter live concert 2025. november 7-én Kaposvárra a Szivárvány Kultúrpalotába. Jegyek lentebb!
Il Divo koncert Budapesten - NYERJ jegyet!
Június 25-én a világhírű vokális együttes Budapestre érkezik, hogy az MVM Dome színpadán egy felejthetetlen koncerttel örvendeztesse meg rajongóit. Ez a különleges esemény egy egyedülálló alkalom lesz arra, hogy élőben élvezhessük kivételes ...
Vivaldi Négy évszak gyertyafényes koncert 2025-ben Kecskeméten - Jegyek itt!
A Vivaldi Négy évszak gyertyafényes koncert 2025. október 19-én Kecskeméten a Four Pints by Sheraton Hotelban lesz látható. Jegyárak és jegyvásárlás itt!
Vivaldi Négy évszak gyertyafényes koncert 2025-ben Győrben - Jegyek itt!
A Vivaldi Négy évszak gyertyafényes koncert 2025. október 12-én a Győri Zsinagógában lesz látható. Jegyárak és jegyvásárlás itt!
Ennio Morricone gyertyafényes filmzene koncert Kecskeméten - Jegyek itt!
Ennio Morricone filmzenéje gyertyafénynél 2025. október 12-én Kecskeméten a Four Points by Shearton Hotelban. Jegyek itt4
Jodok Vuille - ismertebb nevén JODOKCELLO koncertje Budapesten - Jegyek itt!
Jodok Vuille - ismertebb nevén JODOKCELLO koncertje 2025. november 23-án Budapesten la Budapest Kongresszusi Központban.
Ennio Morricone gyertyafényes filmzene koncert Kaposváron - Jegyek itt!
Ennio Morricone filmzenéje gyertyafénynél 2025. október 25-én Kaposváron a Szivárvány Kultúr Palotában.  Jegyárak és jegyvásárlás itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x