Az operaénekesek egészsége egy budapesti énekkurzus terítékén

Kelt: 2013.08.27

Az operaénekesek egészsége egy budapesti énekkurzus terítékén Edita Gruberova júliusi nyílt levelében többek között a szükségtelenül hosszú, és így az énekeseket megviselő, stresszes és frusztráló próbaidőszakok általános gyakorlatát kifogásolta. Elisabeth Kulman osztrák énekesnő pedig azt vetette fel Salzburgban, hogy különösen nagy terhelés idején fizioterapeutára, masszőrre és pszichológusra is szükségük van az énekeseknek.

Egyre gyakrabban merül fel az operaénekeseket érő munkahelyi ártalmak megelőzésének és kezelésének kérdése. A Salzburgi Ünnepi Játékokon az énekesek mostoha munkakörülményei miatt kitört konfliktus és Edita Gruberova szoprán nyílt levele után ez volt az egyik témája a budapesti Bartók Emlékházban szervezett énekkurzusnak is. A hét végén véget ért kurzust Bátori Éva operaénekes szervezte, korrepetitor kollégái, Bartinai Gábor és Harazdy Miklós mellett a testi-lelki görcsösséget kiküszöbölő Alexander-módszert tanító Kákay Katalint és Mészáros Krisztina foniátert is meghívta. (A foniátria a fül-orr-gégészet speciális ága, amely a hangképzési, a nyelési funkció zavaraival foglalkozik, foniáter segít például az agyvérzést elszenvedettek nyelési problémáin is.)

Edita Gruberova júliusi nyílt levelében többek között a szükségtelenül hosszú, és így az énekeseket megviselő, stresszes és frusztráló próbaidőszakok általános gyakorlatát kifogásolta. Elisabeth Kulman osztrák énekesnő pedig azt vetette fel Salzburgban, hogy különösen nagy terhelés idején fizioterapeutára, masszőrre és pszichológusra is szükségük van az énekeseknek. 

"Úgy vélem, hogy nem szabad csak a test kis részére, a gégére, a hangszalagokra összpontosítanunk, az egész szervezetet kell vizsgálni, kezelni és gyógyítani" - értett egyet az énekesekkel Mészáros Krisztina. Hozzátette: a test izomtónusának fokozódásával, ha például csúcsforgalomban autózva érkezik valaki próbára, előadásra, a gége izomtónusa is fokozódik. Relaxációval, lazító gyakorlatokkal lehet ezen segíteni akár a pszichológus, akár a masszőr segítségével.

Mint Mészáros Krisztina az MTI-nek elmondta, sok énekes keresi fel. Ő a bajok megelőzését tartja fontosnak, a kulcs szerinte a megfelelő légzéstechnika. Azt is hangsúlyozta, hogy hurutos állapotban nem ajánlott énekelni. A fiatalok azonban félnek a fellépés lemondásától, vállalják a túlterhelést is, ami elhúzódó, krónikus bántalmakkal jár - mutatott rá, hozzáfűzve, hogy rajtuk hangterápiás gyakorlatsorozattal lehet segíteni. Mészáros Krisztina megjegyezte, hogy egy neves kollégája a Berlini Állami Operaház teljes vezérkarának tartott egyszer foniátriai előadást, amely után a főzeneigazgató, Daniel Barenboim azoknak sem engedélyezte az esti előadást követő napon a délelőtti próbát, akik ezt vállalták volna. "Kerülni kell a stresszt, a pihenőnapokra szükség van" - hangsúlyozta.

Az énekesekért felelős személyeknek gondolniuk kell az élettani folyamatokra is: beszélni kell a hormonális változásokról, amelyek a férfiakat is érintik, a korral ugyanis a szervezetben a férfihormonok relatíve csökkennek, ezáltal a mindenkiben meglévő női hormonok aránya nő, a hangmagasság emelkedik. Tekintettel kell lenni a nők menstruációs periódusára is, amely vízvisszatartó folyamat, így az alatt súlyos esetben bevérzés is keletkezhet a torokban - figyelmeztetett a foniáter.

Bátori Éva szerint az énekléssel, a hanggal kapcsolatos tudományos kérdésekről egyre többet tudni. A minél képzettebb énekmesterek adhatnák azt a hátországot, amely a következő nemzedékeket segíthetné a pályán - hangsúlyozta az énekes az MTI-nek.  - Forrás: MTI

Megosztás:

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x