Indul a Virtuózok 2017 - Jelentkezz te is!

Kelt: 2017.01.05

Indul a Virtuózok 2017 - Jelentkezz te is! Még lehet jelentkezni a közmédia Virtuózok című népszerű komolyzenei tehetségkutató műsorába. A fiatalok születési dátum alapján három korcsoportban - kicsik, tinik és nagyok - adhatják be jelentkezésüket.

Január 10-ig lehet jelentkezni a közmédia Virtuózok című népszerű komolyzenei tehetségkutató műsorába. A fiatalok születési dátum alapján három korcsoportban - kicsik, tinik és nagyok - adhatják be jelentkezésüket.

A szervezők közleménye szerint a műsor évről évre bizonyítja, hogy nem csupán a popzene hozhat világraszóló sikert és zenei karriert. A tehetségkutatóba a mediaklikk.hu/virtuozok internetes oldalon keresztül lehet jelentkezni az adatlap kitöltésével és egy videó feltöltésével a pályázó által előadott zeneműről.

"Nekem az egész életem megváltozott. Olyan helyeken léphetek fel, amikről eddig csak álmodtam. Alig várom, hogy márciusban a New York-i Carnegie Hallban is bemutatkozhassak. Ezt mind a műsornak, a nézőknek köszönhetem" - idézik Kökény Tamást, aki első próbálkozásra nem járt sikerrel és hamar kiesett a versenyből, azonban a műsor második évadát már megnyerte. A nagybőgős saját példája alapján mindenkit, azokat is, akik már korábban jelentkeztek és kiestek vagy be sem jutottak az adásba, arra biztat, hogy próbálkozzanak újra.

A kicsik korcsoportjába a 2002. június 1. és 2010. május 31., a tinik korcsoportjába az 1997. június 1. és 2002. május 31., a nagyok hangszeres kategóriájába az 1992. június 1. és 1997. május 31., a nagyok énekes kategóriájába az 1989. június 1. és 1997. május 31. között született gyerekek, fiatalok jelentkezhetnek. 

A jelentkezés lezárása után Budapesten és néhány vidéki városban is egyéni meghallgatásokat tartanak. Április 7-től kezdve minden korcsoportban válogatóműsort rendeznek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jut a középdöntőbe. A tinik, kicsik, majd a nagyok középdöntőiből három-három versenyző jut a május 19-i döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki, a fináléban pedig az abszolút nyertes születik meg.

A közlemény szintén idézi Váradi Gyula hegedűművészt, a műsor másik felfedezettjét, aki a Virtuózok újévi koncertjén a Zeneakadémián léphetett fel legutóbb Hubay Jenő Hullámzó Balaton tetején című művével. Az ifjú zenész az első évadban drámai jelenetek közepette esett ki a középdöntőben, hogy a következő évadra minden erejét összeszedve térjen vissza, és ugyanazzal a számmal megnyerje a korcsoportjának versenyét. Váradi Gyula azóta számos koncertlehetőséghez jutott Európában és Magyarországon is. A Virtuózok 2017 tavaszán lesz látható a Duna csatornán.

  

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Ingyenes Virtuózok koncert a West Endben!
Virtuózok - Tóth Betti - hárfa, Szüts Apor - zongora, Kökény Tamás - nagybőgő, Jónás Dániel - klarinét és Sándor Zoltán - hegedű - különleges minikoncertje koronázza meg a hetet.
Gyertyafényes - Harry Potter zenei koncert 2025-ben Kaposváron - Jegye kitt!
Gyertyafénnyel érkezik a The Music of Harry Potter live concert 2025. november 7-én Kaposvárra a Szivárvány Kultúrpalotába. Jegyek lentebb!
Il Divo koncert Budapesten - NYERJ jegyet!
Június 25-én a világhírű vokális együttes Budapestre érkezik, hogy az MVM Dome színpadán egy felejthetetlen koncerttel örvendeztesse meg rajongóit. Ez a különleges esemény egy egyedülálló alkalom lesz arra, hogy élőben élvezhessük kivételes ...
Malevo tánc-show 2025-ben Budapesten - NYERJ JEGYET!
MALEVO tánc-show 2025. május 30.-án pénteken 20:00- kor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon várja a budapesti közönséget. Jegyek itt!
EXTRA JEGYEKET nyitottak meg André Rieu 2025-es TELTHÁZAS koncertjére - Jegyek itt!
André Rieu koncert 2025. november 28-án és 29-én is a MVM Domeban Budapesten. A jegyeket 2024 októberében kezdik értékesíteni.
Jodok Vuille - ismertebb nevén JODOKCELLO koncertje 2025. november 23-án Budapesten la Budapest Kongresszusi Központban.
Ennio Morricone gyertyafényes filmzene koncert Kecskeméten - Jegyek itt!
Ennio Morricone filmzenéje gyertyafénynél 2025. október 12-én Kecskeméten a Four Points by Shearton Hotelban. Jegyek itt4
Vivaldi Négy évszak gyertyafényes koncert 2025-ben Kecskeméten - Jegyek itt!
A Vivaldi Négy évszak gyertyafényes koncert 2025. október 19-én Kecskeméten a Four Pints by Sheraton Hotelban lesz látható. Jegyárak és jegyvásárlás itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x