LOL 3 egyfelvonásos a MÜPA-ban - Jegyek itt!

Kelt: 2017.06.21

LOL 3 egyfelvonásos a MÜPA-ban - Jegyek itt! A LOL előadáson az 5 tangó, a Trois Gnossiennes és a Black Cake egyfelvonásos baletteket láthatjuk 2017 októberében a MÜPA-ban.

Hans van Manen azon kevés koreográfusok közé tartozik, akinek a klasszikus balett és modern tánc, illetve más mozgástechnikák ötvözésével sikerült széles körben népszerűvé tennie a modern balettet. Ő az egyik úttörője azoknak a táncművészeknek, akik segítségével, főleg a ’60-as években, sikeresen létrejött az a mára már teljesen elfogadott forma, melyben az akadémikus és egyéb tánctechnikák szintézise jelenik meg. 

Az 5 tangó Astor Piazzolla zenéjére készült. A műből, amely igazi közönségkedvenc, árad a tüzes energia. Tangó, egy kis extrával. 

A Trois Gnossiennes Hans van Manen 1980–84 között keletkezett Zongoravariációk-ciklusának harmadik, középső darabja. Erik Satie varázslatos, melankolikus muzsikájára Manen érzékeny duettet koreografált, mely lemondásról, bizalomról és harmóniáról mesél. A pas de deux női szerepét a holland alkotó Aradi Mária világhírű balerinára álmodta, aki 1972-től a Holland Táncszínház (NDT) vezető szólistája volt, majd előbb az amszterdami együttes, majd hazatérve, immár hosszú évek óta a Magyar Nemzeti Balett balettmestere. 

30 éves volt a Holland Táncszínház, amikor Jiří Kylián azt mondta Hans van Manennek: „Te csinálod a balettet az évfordulóra.” Erre van Manen: „Tényleg? És mit csináljak?” Kylián azt felelte: „Egy tortát.” Így született meg a humorra épülő, öttételes ünnepi paródia, az ellenállhatatlanul szellemes Black Cake.

A 3 előadás LOL címmel 2017 októberétől látható Budapesten a MÜPA-ban. Jegyvásárlás és jegyinfók itt!

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Bartók: A kékszakállú herceg vára / Eötvös Péter: Senza sangue az Operaházban - Jegyek itt!
A Kékszakállú100 rendezvénysorozat keretében, az új Kékszakállú-bemutató estéinek első felvonásaként látható Eötvös Péter Vértelenül (Senza sangue) című műve az Opera színpadán, a Kasper Holten-produkció kulisszáiban, koncertformában 2018. május 27-től.
A Diótörő 2024-ben Budapesten az Operaházban - Jegyek itt!
A diótörő 2024-ben Budapesten a Magyar Állami Operaházban. Jegyvásárlás itt!
Miklósa Erika és barátai koncert a Thália Nyárikertben a Balatonon - Jegyek itt!
A Miklósa Erika és barátai - Miklósa Erika koncertje 2024. július 13-án a Thália Nyárikertben Salföldön lesz látható. Jegyek itt!
Verdi Requiem a Magyar Állami Operaházban - Jegyek itt!
A Verdi Requiem 2024 novemberében debütál a Magyar Állami Operaházban. Jegyek itt!
Macbeth opera 2025-től a Magyar Állami Operaházban - Jegyek itt!
A Macbeth opera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal 2025 februárjátál látható a Magyar Állami Operaházban Matthew Wild rendezésében. Jegyek itt!
A bajadér balett 2025-től az Operaházban - Jegyek itt!
Marius Petipa – Mirzoyan Albert / Ludwig Minkus A BAJADÉR Klasszikus balettje három felvonásban a Magyar Állami Operaházban látható.

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x