Matteo Bocelli koncertezik 2024-ben Magyarországon!

Kelt: 2024.02.12

Matteo Bocelli koncertezik 2024-ben Magyarországon! Matteo Bocelli koncert 2024-ben Magyarországon!

Badacsonyi Tamás közleménye szerint a 25 éves énekes-dalszerző Matteo Bocelli a világ legnagyobb presztízsű koncerthelyszínein lépett már fel, szerepelt többek között a New York-i Madison Square Gardenben, a Sydney-i és a Dubai Operaházban, de a washingtoni Fehér Házban is énekelt. Matteo a világsztár tenor, Andrea Bocelli fiaként kivételes zenei oktatásban részesült, és gyakran lép fel az édesapjával is, szólóalbuma tavaly jelent meg.
    
Matteo hatévesen kezdett zongorázni, 18 évesen lépett először színpadra: Verdit énekelt a római Colosseumban. Édesapjával 2018-ban adták ki a Fall on Me című duettet a szülő-gyermek kapcsolatról, a dal pedig a Diótörő és a Négy Birodalom címet viselő Disney-film egyik betétdala lett.
    
Kamaszkorában fordult a modern pop irányába, leginkább Ed Sheeran énekes-dalszerző zenéje fogta meg, akivel 2023-ban együtt dolgozott első nagylemezén. Ed Sheeran neki írta a Chasing Stars című balladáját.  
    
Badacsonyi Tamás jelezte: a zalacsányi dombok között, 20 hektáros családi birtokon idén három napon át zajló Örvényesvölgy Fesztivál ihletője éppen az Andrea Bocelli és barátai által Toscanában kialakított koncerthelyszín volt.
    
Idén négy külföldi sztárvendég jön Zalacsányba, köztük a Los Angelesből érkező Morris Madrone és a holland származású Steffen Morrison énekes-dalszerző. Matteo Bocelli zalai koncertje abban tér el a világturné többi állomásától, hogy nem négytagú együttessel, hanem szimfonikus zenekari kísérettel adja elő a dalait - tette még hozzá a fesztiváligazgató. 

2024-ben Andrea Bocelli is koncertezik Budapesten, ráadásul dupla koncert lesz. Jegyek és információk itt!

Forrás: MTI

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

We all love Ennio Morricone koncert 2024 - Jegyek itt!
A We all love Ennio Morricone koncert 2024. augusztus 24-én Fertőrákoson a Barlangszínházban kerül megrendezésre a Győri Filharmonikus Zenekar közreműködésével. Jegyek itt!
Havasi Balázs koncert 2024-ben Tokajban a Fesztiválkatlanban - Jegyek itt!
Havasi Balázs zongoraművész újra a Tokaj Fesztiválkatlanban ad koncertet 2024. augusztus 10-én! Jegyek lentebb!
A diótörő 2024-ben ismét az Operettszínházban - Jegyek itt!
Az ifj. Harangozó Gyula rendezésében bemutatott Diótörő az Operettszínházban 2024. decemberétől lesz látható. Jegyek itt!
István, a király az Erkel Színházban 2025-ben - Jegyek itt!
István, a király 2025-ben az Erkel Színházban! Jegyek itt!
A Diótörő 2024-ben Budapesten az Operaházban - Jegyek itt!
A diótörő 2024-ben Budapesten a Magyar Állami Operaházban. Jegyvásárlás itt!
A hattyúk tava 2024-ben Budapesten az Operaházban  - Jegyek itt!
A hattyúk tava balett az Operaházban látható 2024-ben! Jegyek itt!
Ukrainian Classical Ballet Diótörő balettje a Budapest Kongresszusi Központban - Jegyvásárlás itt!
Az Ukrainian Classical Ballet Diótörő balett előadása a Budapesti Kongresszui Központban látható 2024. december 22-én. Jegyek lentebb!
Több ezer gyertya világít a különleges koncerten Budapesten - Jegyek itt!
Több ezer gyertya világít majd az első magyarországi Candlelight Concert alkalmából. A világ több mint 150 városában elért siker után ez az élő, multiszenzoros zenei élmény Magyarország legkiemelkedőbb helyszínein kerül megrendezésre, ...

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x