Mojszejev Balett 2014-ben Bécsben is - Jegyek itt!

Kelt: 2014.10.15

Mojszejev Balett 2014-ben Bécsben is - Jegyek itt! A Moszjejev társulata a budapesti előadás után 2014. december 12-én a bécsi Wiener Stadthalleban vendégeskedik.

A 2014-es év tele lesz balett élményekkel, mert a Moszkvai Balett és a Kijevi Balett mellett a Mojszejev Balett előadása is Budapestre érkezik. A Moszjejev társulata a budapesti előadás után 2014. december 12-én a bécsi Wiener Stadthalleban  vendégeskedik.

Jegyek a bécsi Mojszejev Balett előadásokra ide kattitnva vásárolhatóak!

Az 1906-ban Kijevben született Igor Mojszejev nevét a róla elnevezett stílus tette ismertté, amelyet a különböző népek táncai és a hagyományos balett elemek ötvözésével alakított ki. Moszkvában a Nagyszínház stúdiójában tanult táncolni. 1924-ben már a Bolsojban táncolt, s hamarosan szólista, majd balettmester lett. A húszas-harmincas években gyalog és lóháton bejárta az országot, megismerkedett a különböző népek táncaival, gyűjtötte az élményeket és a motívumokat. A Mojszejev Balett folyamatosan járja a világot, de rendkívül népszerű a Molszejev táncegyüttes turnéja is. A táncegyüttes pár éve Budapestre is ellátogatott.

A Molszojev Balett budapesti előadásaira már árulják a jegyeket! Jegyinfók és online jegyvásárlás itt! A Budapestre látogató egyéb balett előadásokról lentebb a kapcsolódó cikkekben olvashat bővebben. 

Megosztás:

Kapcsolódó hírek:

Bolsoj Balett 2015-ben Bécsben - Jegyek a Diótörő és a Hattyúk tava előadásokra itt!
2015 januárjában két klasszikus téli balettel látogat Bécsbe a Bolsoj Balett. A legendás Bolshoi Balett 2015-ben is Bécs egyik legnagyobb színpadán a Wiener Stadthalleban lép fel.
Ennio Morricone koncert 2015-ben Bécsben - Jegyek a bécsi koncertre itt!
A világ egyik legismertebb zeneszerzője Ennio Morricone, aki 2015-ben ismét koncertez ad Európában. 2014-ben a hazai közönséget is elkápráztatta zenéjével a Papp László Sportarénában.
Mojszejev Balett Budapesten 2014-ben - Jegyek itt!
2014. december 6 és 8-án az Erkel Színházban két előadás alkalmáig vendégeskedik a legendás Mojszejev Balett.
Moszkvai Balett Diótörő - Hattyúk tava 2014-ben a Papp László Sportarénában - Jegyek itt!
A tél első napjaiban a karácsonyi adventi hangolat megalapozásához adják meg az alaphangulatot az egyik legtélibb balettel a Hattyúk tavával vagy a Diótörővel.
Kievi City Balett Hattyúk tava és Diótörő  2014-ben Magyarországon - Jegyek és helyszínek itt!
A nagy sikerű Diótörő balett után 2014-ben a Diótörő mellett új előadást is hoz a Kievi Balett a magyarországi turnéjára. Vác, Budapest, Eger, Salgótarján közönsége láthatja az új előadást. Jegyek és helyszínek itt!
Matteo Bocelli koncert az Örvényesvölgy Fesztiválon - NYERJ JEGYET!
Matteó Bocelli 2024. június 29-én az Örvényesvölgy Fesztiválon ad koncertet. Nyerj jegyet!
Varnus Xavér orgonakoncert 2024-ben a Kecskeméti Kodály Iskolában - Jegyek itt!
Varnus Xavér orgonakoncertje 2024. október 6-án a Kecskeméti Kodály Iskolában kerül megrendezésre. 2024-es őszi turnéja során Varnus Xaver egy lenyűgöző tehetségű ifjú hegedűvirtuózzal, a Hollandiában született Bácsy-Schwartz Zoltánnal ...
West Side Story filmkoncert 2024-ben Budapesten - Jegyek itt!
Hangok szárnyán a Föld körül - West Side Story filmkoncert 2024. április 5-én Budapesten a Hegyvidéki Kultúr Szalonban. Jegyek itt!

 

 

 

 


EZT OLVASTAD

LEGFRISSEBB HÍREK


FACEBOOK



LEGOLVASOTTABB HÍREK

 

 

 

 

Ezt olvasta már?x