A SZENVEDÉLY SZÍNEI - Fischl Mónika és Enrique de Allende koncertje Szentendrén - koncertbeszámoló

Kelt: 2023.08.20

Latin est… egy sármos tenor és egy csoda szoprán különleges találkozása. Két külön világ. A primadonna Magyarországról és a mexikói születésű fiatal tenorista. A koncertnek, amit kitaláltak világpremierje volt ezen az estén a Szentendrei Teátrumban. A szenvedély ezer színét mutatták meg, duettben és szólóban is, vérpezsdítő, latinos hangulatban.

Latin est… egy sármos tenor és egy csoda szoprán különleges találkozása

Varázslatos hangulata van a koncerteknek a nyáresti éjszakában, a csillagos égbolt alatt, amikor egyszerre ejti rabul az embert az elringató, mégis felpezsdítő zene, a csodálatos hangok és a mindenség együtt… felemelő érzés. Ilyen különleges, elragadó élmény részese lehetett, aki ellátogatott augusztus 18-án este Szentendrén a Városháza udvarán megtartott latinos hangulatú estre. Két kiváló művész, Fischl Mónika Liszt Ferenc díjas primadonna és Enrique de Allende mexikói tenor varázsolt forró nyáresti hangulatot.

Fischl Mónikát nem kell bemutatni a hazai opera és operett kedvelő közönség számára. Nevét többek között olyan opera előadások fémjelzik, mint a Magyar Állami Operaházban, Verdi Rigolettójában Gilda szerepe, vagy Bizet: Carmen Frasquitája. Hatalmas sikert aratott Melinda megformálójaként Erkel Ferenc Bánk bánjában. Sikerrel lépett fel külföldi színpadokon is: Genovában Verdi Traviatajában Violettát, Németországban pedig az Éj királynőjét énekelte Mozart Varázsfuvolájában. Primadonnaként az operett irodalom legtöbb főszerepét nagy sikerrel énekelte az évek során. Hazánk legkiemelkedőbb Szilviája Kálmán Imre Csárdáskirálynőjében, melynek film változatáért 2009-ben Artisjus díjat kapott.

Mónika ezen az estén egy teljesen más előadással varázsolta el a jelenlévőket. Nem operettben, vagy operában, hanem új, érdekes oldaláról mutatkozott be, egy igazi vérpezsdítő latinos dallamokkal teli est háziasszonyaként, sokoldalú dívaként. Gyönyörűen énekelt, trillázott, mint egy dalos pacsirta, miközben az egész műsort is ő konferálta fel.

A különleges este meghívott vendége, partnere a nemzetközileg ismert mexikói tenor Enrique de Allende, aki ez év őszén debütál a New York-i Carnegi Hall színpadán pop klasszikusok előadásával. Az est háziasszonya elmondta, a fiatal mexikói tenor fixa ideája, hogy az operairodalom nagy klasszikusainak poposított előadásával a fiatalokat is bevonzza az opera világába, megszeretteti azt különleges előadásmódjával.

Egy véletlen találkozás, melyre Mónika szeretettel emlékezett bevezetőjében. Két külön világ. A primadonna Magyarországról és a mexikói születésű fiatal tenorista. Amikor Fischl Mónika és Enrique megismerkedtek, rögtön közös nyelven kezdtek beszélni: a zene nyelvén, hiszen azt már Lev Tolsztoj is megírta:

„A zene az érzelmek gyorsírása. Azok az érzelmek, melyek csak nagy körülményességgel írhatók körül szavakkal, közvetlenül megnyilatkozhatnak a zene által.”

A koncertnek, amit kitaláltak világpremierje volt ezen az estén a Szentendrei Teátrumban. A szenvedély ezer színét mutatták meg, duettben és szólóban is, vérpezsdítő, latinos hangulatban. Az egész este szívmelengető, felemelő gyönyörűség volt. A végeérhetetlen, fenségesen áradó zene tette emlékezetessé, ezen a szép helyen.

Kiválóan összeállított, színvonalas műsor, tökéletesen összeválogatott dalok, a másodperc töredéke alatt egy ütemre rezdülő zenekar és két fantasztikus művész. A varázslatos hangulatot fokozták a családias légkörű pici udvaron a csoda fények, tökéletes hátteret biztosítva a terebélyes fák lombjainak megvilágításával.

A szenvedély arca, a szenvedély színei… milyenek is valójában ezek a színek két ilyen kiváló előadó szemszögéből:

Hídként feszülő hang a szabad tér fölött, hosszan, nagy ívben zengő, érzelemtől túláradó hangok. Voltak hatalmas, nagy ívű dalok, hosszan kitartott erős és szárnyaló hangok. Szárnyalás, szenvedély, érzelem, fájdalom – a lírai daloknál szemek lecsukva úgy, olyan átéléssel, ahogyan attól a hideg kirázza az embert… Voltak lélekben felemelő nagy pillanatok.

Az est repertoárja olyan dalok egyvelege, mint Piazzola: Yo soy Maria, Bernstein: West Side Storyból a Valahol, Morricome: Volt egyszer egy vadnyugat főcím dala, Bizet: Carmen Habanerája, Nessun Dorma, Caruso, Agustin Lara: Granada, Canto della terra – A föld dala, Besame mucho, Quizás, quizás, quizás, Prayer, Amigo para siempre…

Fischl Mónika a koncert indításaként Bizet: Carmen lendületes Habanerájával varázsolta el a hallgatóságot, megalapozva ezzel a dallal az est perzselő hangulatát. Hangjának ezer szivárványszín árnyalata szállt az ég felé, fenségesen, gyönyörűen. Ezután bevezetőjében köszönetet mondott a Szentendrei Teátrum igazgatójának, kedves barátjának, Lőrinczy Györgynek és Szentpéteri Andrásnak az est megálmodójának a lehetőségért.

A folytatásban azután a közönség megismerhetett egy huncutul csillogó szemű, sármos mexikói fiatalembert, Enrique de Allendet, aki fenséges, égig érő hangjával azonnal levette a lábáról a jelenlévőket, dalaival felemelő gyönyörűséget okozva.

Az egyik ilyen nagy pillanat volt az est folyamán tőle a  Dél-Olasz Dolce Vita, Lucio Dalla: Carusoja, mely könnyekké olvasztotta a hallgatóság szívét. Hangját bátran használva, szabadon énekelt, olyan magától értetődő természetességgel áradt belőle a hang, mint ahogy mi földi halandók levegőt veszünk. Minden óvatoskodás nélkül, úgy istenigazán kieresztve, hangja gyönyörűen, gazdagon, árnyaltan és lágyan, mégis erősen szólt… végtelenül elérzékenyültre sikerült csodálatos előadásában a dal. Az érzelmek és hangszínek elképesztően széles skáláját vonultatta fel egyetlen dalban… Mély érzelmi erővel telített hangjával a zene legmélyebb befogadására ösztönzött. Rendkívül érzékeny éneklésének, a zenekar értő és érző játékának köszönhetően különleges dalt hallhatott a közönség. Nem is kellett érteni a gondolatait, mert egyszerűen lüktetett az érzés a hangjában.

Fischl Mónika előadásában hasonló borzongató gyönyörűség volt Ennio Morricone dala, a Volt egyszer egy vadnyugat főcímdala. Szinte földön kívüli hangokon megszólaltatva csodálatosan. Szállt a fenséges hang az ég felé és a tekintetemmel „óhatatlanul” követtem az útját fölfelé. A színpad két oldalán lévő fákon, szép öreg, terebélyes, magas fák, látszott az oldalsó reflektorok megvilágítása nyomán Mónika nagyra nőtt árnyéka. Lélegzetelállító volt látni, megnőni az alakját, felnőni, felmagasodni, ahogyan a hangja is tette a tiszta, csillagos égbolt alatt. Az árnyékot követve egy pillanatra még feljebb emeltem a tekintetem és ott kitágult a látvány a csillagos égbolt felé. Úgy éreztem betölti a Hang ezt a hatalmas látóteret, csupán néhány borzongató, de annál különlegesebb pillanat volt…

Ennél a gyönyörű dalnál abban állt a különlegessége, hogy az „ég felé” nyitotta a hallgatóságának a teret. Ezek a pillanatok annyira… annyira… nincs jelző rá… Annyira kellenek, mint egy falat kenyér, mint egy jó szó. Mint csendben gyönyörködni a napfelkeltében egy vízparton csücsülve, és élvezni az élet minden apró szépségét, olyanokat is, mint ez a koncert, hogy azután megmaradjanak az ember lelkében egy életen át szép emlékként.

Felettünk a csillagos ég… szebbet, megnyugtatóbbat, felemelőbbet el sem tudtam volna képzelni abban a pillanatban… igazi varázslatos hangulata volt. Fischl Mónika mindig, minden műfajban tud olyat mutatni, amitől eláll a szavam még mindig. Mesés nő, gyönyörű hanggal, érzelemmel teli játékkal… valódi díva.

Őt hallgatva hirtelen egy régi film, a remény rabjai című alkotásban elhangzott gondolatok jutottak róla eszembe:

„Olyan megfoghatatlan szépség áradt belőle, amit szó le nem írhat, amibe belefacsarodik a szíved. Azok a hangok magasabbra, messzebbre szárnyaltak, mint amiről valaha is álmodtunk. Mintha gyönyörű madár szállt volna a kalitkánkba, és dala nyomán leomlottak volna a falak…” Olyan Valaki, aki többet, valami kivételeset tud, és aki tehetségével tartósan el tudja varázsolni a közönségét.

Piazzola: Yo soy Maria, igazi vérpezsdítő, tüzes tangójával a fülledt nyárestét csak még jobban felforrósította. Mónika örök szikrázás. Szinte fénybe borítja a környezetét, ha megjelenik a színpadon. Mi van ebben a nőben? Megfejthetetlen, valami meghatározhatatlan, szavakkal nem körülírható „delej”, varázslatos tud lenni. Megrengette a dal erejével a színpadot, átütő erejű volt.

Nessun dorma Giacomo Puccini Turandot című operájából Enrique különleges előadásában maradandó élmény volt a nagyérdemű számára, mely előtt az est háziasszonya elmesélte a dal rövid történetét.

Vajon mi az oka, hogy egy operaária ilyen népszerű majd száz évvel a keletkezése után is?

1989 egyik hétvégéjén a BBC fiatal sportproducere, Philip Bernie rádiót hallgatott, miközben Luciano Pavarotti hangja szólt, a Nessun dorma Giacomo Puccini Turandot című operájából. A győzedelmes hangú ária, a végén a magasan zengő: „Vincerò! Vincerò-ò-ò!!!” teljesen magával ragadta. Néhány héttel később egy, az olasz fociról szóló tévéfilmen dolgozott, amelynek zárójelenetében Marco Tardelli győztes gólörömének képsorait szerette volna felidézni. Rögtön eszébe jutott a Nessun dorma, és sikerült elintéznie, hogy ez az ária szóljon a film alatt. A csatornánál úgy döntöttek, Pavarotti 1972-es felvétele fog szerepelni az 1990 júniusában Milánóban megkezdődő labdarúgó világbajnokság közvetítésének főcímében is.

Ezen az estén Enrique de Allende előadásában a „Vincerò! Vincerò-ò-ò!!!” megrengette a városháza falait, vízhangzott tőle egész Szentendre.

Fantasztikus duettjeikkel, melyek a latin vér és magyar temperamentum tökéletes mixelése volt, pont mint egy Margarita koktél, csodálatosan szép, maradandó élményt szereztek a közönségnek:

 The Prayer - Céline Dion és Andrea Bocelli gyönyörű dala.

Ez az a dal, amit lélegzet visszafojtva figyelek az első perctől az utolsóig. A zene hömpölyög, és lefoglal, a dalszöveg szíven talál, elsodor, és felemel. A hallgatóság úgy érezhette, része egy csodának… Csodaszép, megható pillanatot teremtettek meg vele. A csodálatos összhang, a szárnyaló muzsika és a hatalmas zengő hangok harmóniájára nehéz szavakat találni. Mi nézők ilyenkor az átélt csoda hatása alatt megborzongunk, vagy mosolyunk szivárványszín könnyprizmán át ragyog rájuk, és lélegzet visszafojtva issza minden pórusunk a dalt. Hangjuk gyönyörűen egybecsengett, tökéletes kiegészítették egymást a színpadon. Egyikük sem akarta túlénekelni a másikat, nagyon figyelnek egymásra, ettől az együtt rezdüléstől lett még szebb, még bensőségesebb az előadásuk.

A másik gyönyörűség volt kettejük előadásában a Sarah Brightman és Alessandro Safina által megismert Canto Della Terra – a Föld dala, mely a napfelkelte csodáját hozta vissza Mónika emlékeiben. A dal részlete: „ahogy a tenger forog a földdel mindig a nap felé…”

A dal felkonferálásában Mónika nagyon szépen megfogalmazta tulajdonképpen az élet lényegét: „Nekünk is feladatunk, hogy tudjuk azt, hogy igaz ugyan, hogy a nap lenyugszik, de másnap újra fölkel és hogy azzal a pillanattal, a következő nappal mi mit teszünk, az már a mi felelősségünk…” A zenekar fantasztikus odaadásának köszönhetően szinte hallható volt a tenger morajlása a dal közben. Fischl Mónika hangja olyan kifinomult módon tárta a hallgatóság elé a dallamokat, hogy sikerült felébresztenie a harmóniát és a gyengéd érzelmeket a lélekben, különösen, ha olyan karakter kíséri, mint Enrique de Allende.

Quizás, quizás, quizás: Talán, talán, talán… Duettjük maga volt a ficánkoló jókedv, cinkosság, egymás iránti figyelem és alázat, profizmus, szenvedély, tűz és csupa-csupa szeretet. Mindennek a közepén pedig az igazi nagybetűs, ízig-vérig NŐ: Fischl Mónika, aki valódi mini színházat, három perc valódi csábítást jelentett a dalban.

A koncert zárásaként elhangzott az Amigos Para Siempre – Barátok mindörökké, melyet Andrew Lloyd Webber komponált az 1992-es barcelonai olimpiai játékokra. Valóban azt érezte a nagyérdemű, hogy ez a két csupaszív ember innentől barátok mostmár mindörökké, bármilyen távol legyenek is egymástól.

Kettőjük produkciója ezen az estén nemcsak a különleges hangi teljesítmény miatt volt magával ragadó, hanem azért is, mert képesek voltak többé válni egyszerű hangi akrobatikánál. Öröméneklés volt, olyan öröméneklés szeretettel, tisztelettel egymás és a közönség iránt, amilyenre csak ilyen kaliberű művészek képesek.

Az est zenei alapját a Sturcz Szmollbend szolgáltatta a művészeknek. Egy teljesen egyedi összetételű, sokszínű zenekar. A nagyszerű zenészekből álló, mindig vidám Sturcz Szmollbend, melynek tagjai:

Szekeres László - zongora
Horváth György - basszusgitár
Nyári László - 1. hegedű
Molnár Beáta - 2. hegedű
Dráfi Kálmán - brácsa
Sturcz András - cselló, zenekarvezető

A latinos hangulat, a latin muzsika elmaradhatatlan kelléke a Perka, mely bonyolult latin ihletésű ritmusokat játszó ütőhangszeresek egyvelege, melyet Schneider Szilveszter dobos, ütőhangszeres, session zenész bűvölt professzionális módon. A doboknál pedig Berdisz Tamás remekelt, valamint Derzsi Zsolt gitárjátéka tette még professzionálisabbá a zenei kíséretet.

Az élő zene varázsa számomra mindig elvarázsoló és az, ahogyan ezek a muzsikusok figyelnek egymásra és azonnal reagálnak egymás rezdüléseire az egyszerűen fantasztikus. Ahogy összedolgoznak, aládolgoznak, segítik az előttük álló művészeket, a taps bár ilyenkor a fellépőnek szól, de a siker az övék is… Nagyon jó, amikor az ember azt érzi, egyszerűen olyan tökéletes volt minden pillanat. A gyönyörű szárnyaló melódiák, önfeledtség, örömzene, ahogyan teljesen átadták magukat a zenének.

Vannak előadások, melyekről nagyon jó beszámolni… Amikor az első dal felhangzott, még azt hittem, ez a beszámoló arról fog szólni, majd mindkét művésznek kiemelem a legszebb, nagy pillanatait. A koncert végére rádöbbentem, ez egyszerűen lehetetlen, hisz mindkettőjüknek csak nagy pillanatai voltak és mindig az éppen előadott dal volt a legszebb, legcsodálatosabb… A hangjuk csodálatosan szárnyalt az éjszakában, a különleges helyszínen. Az egész este sodró lendületű, magával ragadó volt. Ha két szóval kellene jellemezni: csupa szenvedély, és vidámság! Igazi hangokba zárt élmény.

Csodaszép, elringatós koncert volt, érzelmekben gazdag varázslat… Szimpatikus, minden apró jelet értő zenekarral, csodálatos dalokkal, tele új élménnyel, szépséges hangokkal, és két nagyszerű, szeretetreméltó emberrel, akik mindent megtettek, hogy, a hallgatóság jól érezze magát. Igazi nyáresti felüdülés volt, valódi lélek wellness, minőségi szórakoztatás magas színvonalon.

Az est mottója lehetne Pirók Zsófi Flamenco táncművész nagyon szép gondolata:

„A művészet, az az univerzális nyelv, amely hidat épít kultúrák, nemzetek és lelkek között.”  

Köszönjük az élményt Szentendre!

Írta: Kókainé Ibolya

Fotók: /Fischl Mónika Hivatalos Oldal/

Megosztás: